Programok
NyomtatásTovábbküldés e-mailben
A korábban „érinthetetlen” Földanya kizsákmányolása, mint Mongólia fényes jövőjének záloga (Sorsfordító események – Gazdasági fejlődés és természetvédelem)


Tudományterület: Bölcsészettudományok

Szervező: Eötvös Loránd Tudományegyetem

Cím: 1088 Budapest, Múzeum körút 4/B (ELTE BTK Múzeum körút 4/B 172. terem) - Térkép ide kattintva érhető el


Időpont(ok):
Erre az eseményre nem szükséges előzetes jelentkezés.

19:30-19:50
A program nem regisztrációköteles.
A jelentkezés lezárult.


A 2000-es évek elejétől kezdődően, a hagyományosan nagyállattartó nomád állattenyésztésből élő Mongólia jelentős gazdasági és kulturális átalakuláson megy keresztül. Az elmúlt években feltárt ásványkincs lelőhelyek fokozott kiaknázásának eredményeként Mongólia éves gazdasági növekedése 2010-ben több mint 17%-os, míg az ipari növekedés 2011-ben elérte a 35%-os szintet. A hirtelen megváltozott körülmények között számos dolog átértékelődni látszik a hagyományos mongol gondolkodásban, ami jelentős mértékben kihat a Mongóliában élő emberek mindennapi életére is. Úgy tűnik, hogy az eddig „érinthetetlenként” tisztelt Földanya kiaknázása jelenti majd az ország felvirágzásának és a mongol nép anyagi boldogulásának jövőbeni zálogát. Ma Mongóliában sokan a növekvő gazdasági mutatók hátterében egy új korszak előszelét vélik felfedezni, egy olyan korét, amelyben a történelem megismételve önmagát, újra elhozza a mongolok egykori dzsingiszi nagyságát.

Ugyanakkor a hagyományok részleges feladásával járó, általános jóléttel és gazdagsággal kecsegtető jövő nem mindenki számára elfogadható egyelőre. Sokan vannak olyanok – főleg a vidéki lakosság körében – akik úgy vélik, hogy a hagyományos, környezet- és természettisztelő nomád életmód elhagyása és annak az ásványkincsek kiaknázására, azaz a „Földanya kizsákmányolására” történő cseréje, előbb vagy utóbb majd megbosszulja magát. Napjainkra tehát a mongol társadalom igen megosztottá vált Mongólia jövőjét illetően. Szembe került egymással a városi kényelem, a globalizáció és a multikulturalizmus iránt érdeklődő fiatal generáció és a hagyományos nomád életet folytatni kívánó idősebb nemzedék, illetve ugyanígy szemben állnak egymással a külföldi beruházásokat és bányászati koncessziók eladását támogató („városi”) képviselők, és a vidék továbbra is állattenyésztésből élő nomád mongolsága.

Az előadás e problémakör kutatásába igyekszik bepillantást adni, illetve röviden ismertetni a lehetséges megoldásokat e „dilemma” feloldására.


Főszereplő(k):

  • Dr. Avar Ákos



Vissza az előző oldalra
Keresés:  

Ha SZEPTEMBER, akkor KUTATÓK ÉJSZAKÁJA!
 

Idén is lesz KUTATÓK ÉJSZAKÁJA, méghozzá szokás szerint szeptember végén, ráadásul most a legvégén, 2016. SZEPTEMBER 30-án!
 

Sci News 2016-ban
 

Idén a Kutatók Éjszakája hivatalos YouTube-csatornáján osztunk meg minden izgalmas tudományos, illetve az idei eseményhez kapcsolódó hírt, melyeket ITT tekinthetsz meg.
 

Már most írjátok be a naptáratokba, az outlookba vagy az okostelefonotokba, állítsatok be riasztást, hogy biztosan el ne felejtkezzetek róla!
 

Miről is szól ez a nap?
 

Az Európai Unió Bizottsága több mint tíz évvel ezelőtt indította útjára ezt a kezdeményezést, hogy Európa-szerte megismertesse a fiatalokkal a kutatói pályát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, népszerűsítse a természettudományokat, megmutassa, hogy kutatónak lenni izgalmas hivatás.
 

Szeptember 30-án délutántól késő estig rengeteg érdekes program és máskor nem látogatható helyszín várja a nagyközönséget. Tudományos előképzettség nem szükséges a programok látogatásához.
 

Miért érdemes eljönni? Mert bárhova fordulunk, mindenhol tudományos kutatások eredményeibe ütközünk, amelyek a mindennapjaink részévé váltak, mint a hologram, a színes tévé, a C-vitamin, a golyóstoll vagy még inkább az okostelefon és a modern elektronikus eszközök. Ezek a találmányok pedig elkötelezett, kitartó és kreatív tudósok munkájának eredményeként jöttek létre.
 

Kívánjuk, hogy

  • mindenki találja meg az őt érdeklő legizgalmasabb programokat, 
  • jusson be idén arra a regisztrációköteles programra, amire már évek óta nem sikerült, és 
  • érezze nagyon jól magát szeptember 30-án, a KUTATÓK ÉJSZAKÁJÁN! 

 


Az Európai Kutatók Éjszakája az Európai Bizottság, Marie Skłodowska-Curie programjának támogatásával valósul meg.


Támogatónk: