Biomechanika és edzéselmélet a szakterülete Fésüs Ádámnak, aki sportolóként és edzőként is tevékenykedik, a Pécsi Tudományegyetem fiatal kutatójaként pedig az elülső keresztszalag sérüléseket próbálja megelőzni.
„Több, mint húsz éve vagyok labdarúgó és két éve edzőként is tevékenykedem ebben a sportágban. Ez idő alatt számos sportolótársam, barátom, játékosom esett áldozatául az elülső keresztszalag sérülésének, amely egy- vagy akár többéves kihagyást is jelent. Mindezeket látva másodéves koromban úgy éreztem, hogy a tanulmányaim és a sport mellett a fennmaradó energiámat szeretném a sporttudományi ismeretek fejlesztésére és bővítésére fordítani” – emlékszik vissza Ádám, aki azóta is motiváltan végzi vizsgálatait a Pécsi Tudományegyetem Sporttudományi és Testnevelési Intézetének biomechanika laborjában.
„A valgus hétköznapi nyelven a térdízület testközépvonal felé történő befordulását jelenti, amely sokszor az elülső keresztszalag elszakadásához vezet. Ezek a sérülési mechanizmusok legtöbbször azoknál a sportágaknál jelentkeznek, ahol gyakran fordulnak elő egylábas leérkezések, kitámasztások és irányváltások. Kutatócsoportunk több olyan edzésmódszert is tesztelt, amely kimondottan a dinamikus térd valgus helyzet kialakulását segíthet csökkenteni. Legutóbbi kutatásunkban például két, négy hétig tartó, különböző kontrakciótípusból felépülő csípőabduktor izomcsoportot erősítő edzésprogram hatását vizsgáltuk felugrások és leérkezések során kialakuló dinamikus térd valgus változására” – mutat rá a téma fontosságára a fiatal tehetség, akinek legfőbb célja, hogy eredményei révén kevesebb ilyen sérülés fordulhasson elő.
A kutatócsoporttal idén tavasszal tanulmányúton is járt Katar fővárosában Dohában, ahol az Aspetar ortopédiai és sportorvosi kórházba és annak laboratóriumába is ellátogatott az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjának támogatásával.
A sport más vonalon is szerves részét képezi a mindennapjainak, ugyanis tanulmányai és kutatásai mellett a PTE-PEAC Sárkányhajó csapatában is evez. „Heti két szárazföldi és három vízi edzéssel készülünk egész évben a soron következő versenyre, most szeptemberben pedig címvédőként indulunk a Ravennában megrendezésre kerülő világbajnokságon” – meséli Ádám.
A Kutatók Éjszakája 2018-ban elindított egy kezdeményezést, a Brain Star rovatot. Az interjúsorozat célja a sokszínű kutatói hivatás bemutatása, a kutatói és fejlesztői munka vonzóvá tétele a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.