A tudományos felfedezések nemcsak a tudásunk bővítésére szolgálnak, hanem végső céljuk az emberek életének jobbá tétele – vallja Balbisi Mirjam, aki kutatásai során különböző minták (sejtvonalak, vér és szövetek) fehérjéinek anyagi minőségét és mennyiségét vizsgálja rákos és nem rákos mintákban, tömegspektrometria segítségével. A legfőbb cél az, hogy a mintákat összehasonlítva világosabbá váljon a daganatos megbetegedések biológiája és olyan fehérjéket lehessen azonosítani, amelyek diagnosztikai célra is alkalmasak lehetnek.
„Ez a kutatási terület egy egyetemi tömegspektometria kurzust követően tetszett meg, és úgy döntöttem, hogy jelentkezek a kutatócsoportba egy nyári szakmai gyakorlatra. Végül a nyári gyakorlatból mesterszakos diplomamunka, majd PhD-téma lett. A legjobban az motivál benne, hogy erősen interdisciplináris, ami lehetőséget teremt arra, hogy a kémia, a biológia és a bioinformatika határterületén dolgozhassak” – hangsúlyozza Mirjam, aki jelenleg a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont, MTA TTK Lendület Glikán Biomarker Kutatócsoport PhD-hallgatója és tudományos segédmunkatársa.
Annak ellenére, hogy a szűk családi körben, középiskolás öccsét leszámítva mindenki üzleti területen dolgozik, családját nem érte meglepetésként, hogy vegyész szakra jelentkezett, mivel középiskolás korában rendszeresen vett részt kémia és matematika versenyeken.Mint mondja, azok számára a legemlékezetesebb pillanatok, amikor belegondol, hogy ő az első, aki látja és értékeli az adott új tudományos eredmény jelentőségét. „Gyakran találkozunk nem várt eredményekkel vagy technikai problémákkal, amelyek új kérdéseket vetnek fel. Ez a folyamat – az ötletelés és a problémák megoldása – talán a kutatás legszebb része” – emeli ki a fiatal tehetség, akinek eddig munkáját a közelmúltban Pro Scientia Aranyéremmel is elismerték.
A Kutatók Éjszakája 2018-ban elindított egy kezdeményezést, a Brain Star rovatot. Az interjúsorozat célja a sokszínű kutatói hivatás bemutatása, a kutatói és fejlesztői munka vonzóvá tétele a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.