A kézírás fejlesztése segíti a tanulási és emlékezési folyamatokat

Egy norvég kutatás szerint azok a gyerekek, akik kézírással írnak, jegyzetelnek, utána sokkal jobban emlékeznek a leírtakra, mint akik digitális eszközöket használnak.

A Qubiton megjelent cikk idézi Audrey van der Meer professzort, aki szerint a papír és a toll több kapaszkódot kínál az agynak, hogy rögzítse az ezzel kapcsolatos emlékeket. A kézírás több aktivitást generál a szenzomotoros tevékenységekért felelős agyterületeken. Sokkal több érzékünkre hatnak az olyan események, mint a toll nekinyomása a papírnak, a betűk kirajzolása, illetve a papírra íródó betűk sercenése. Ezek a szenzoros élmények az agy különböző területei között teremtenek összeköttetést, és megnyitják az agy előtt a tanulás lehetőségét. Így jobban tanulhatunk és jobban emlékezhetünk.”

A kutatás során Van der Meer és csapata elektroenkefalográfiai (EEG) vizsgálattal mérték az agyi aktivitást először 2017-ben 20 tanulónál, 2020-ban pedig 12 fiatal felnőttnél és 12 gyereknél tették ugyanezt. Gyerekekkel eddig ilyen jellegű kutatást nem végeztek. A vizsgálat lényege, hogy az alanyoknak egyfajta sapkát kell felhúzniuk a fejükre, amihez 250-nél is több elektróda kapcsolódik, és így végezték el a kézírásos feladatokat. A fenti eredmények ezután születtek.

Van der Meer a kutatására hivatkozva a kézírás iskolai tanítását előremozdító nemzetközi irányelvek kidolgozását sürgette. Felhívja a figyelmet arra is, hogy egyre több iskola alkalmaz digitális oktatási eszközöket, aminek előnyei mellett olyan hátrányai is vannak, hogy akár több generáció is elveszítheti a kézírás képességét, aminek súlyos következményei lehetnek.

Az Európai Kutatók Éjszakája a Horizon 2020 kutatási és innovációs keretprogram támogatásával a 955402 számú támogatási megállapodás alapján valósul meg. További információ: http://ec.europa.eu/research/mariecurieactions/news/results-msca-night-2020_en

2020. október 4.