Brain Star rovatunkban fiatal kutatókat ismertetünk meg a nagyközönséggel. Pillants bele egy kutató életébe! Amikor a gyerekekkel meg szeretnék ismertetni és szerettetni a tudományt, a legjobb, ha egy olyan kutató mindennapjaiba engednek nekik bepillantást, mint amilyen Sájevicsné dr. Sápi Johanna. A fiatal tudós munkája egyben legnagyobb szenvedélye is. Nem szűnő lelkesedéssel veti bele magát kutatásába nap mint nap: legnagyobb álma, hogy kifejlesszen egy olyan új daganatterápiás protokollt, amely áttörő eredményt hozna a daganatos betegek életminőség-javításában, túlélésében.
Az irányítástechnika területének kutatói azzal foglalkoznak, hogy hogyan lehet bizonyos folyamatokat automatizálni, illetve a célállapotukba juttatni azokat a külső hatások ellenére. Ezt talán még nem is olyan nehéz elképzelnünk, ha például egy repülő, egy robot irányításáról vagy akár ipari folyamatirányításról van szó. Azonban nem csak élettelen rendszereket lehet irányítani, hanem élő, biológiai rendszereket is – itt pedig rögtön számtalan titokba botlunk, hiszen egy élettani folyamat modellezése nagyon bonyolult feladat.
Ez egy olyan terület, amely egyszerre igényel orvosi és mérnöki ismereteket – meséli Sájevicsné dr. Sápi Johanna, az Óbudai Egyetem egyetemi adjunktusa. „Kutatásomban a daganatos megbetegedések egy speciális, érképződésgátló terápiáját vizsgálom és próbálom modellezni, hogy ezt követően szabályozási algoritmusokat tudjak kidolgozni, amelyek hatékonyabb terápiát tesznek lehetővé.”
Johanna már kiskorától kezdve tudta, hogy új dolgokat szeretne majd felfedezni, és könnyű megtalálni, honnan eredhetett ez az intenzív tudományos érdeklődése: édesapja orvos, kutató, oktató, nagypapája pedig mérnök volt, így ő maga ezt a „szellemi hozományt” folytatva vágott bele egészségügyi mérnök tanulmányaiba. Mivel választott kutatási témája egy igen speciális területen helyezkedik el, amely egyszerre igényel orvosi/egészégügyi és mérnöki gondolkodást, valamint alapos szakmai felkészültséget mindkét irányból, belátható, hogy ezen a pályán csak nagyon elhivatott kutatók indulnak el. „Gyerekkoromtól fogva felnéztem édesapámra, és mindig azon gondolkodtam, hogy lehet ilyen okos. Aztán egyszer rájöttem, hogy a szorgalom, a kitartás és az alázat, ami előreviszi az embert.” Azóta már Johanna és édesapja együtt is végeznek kutatásokat.
A tudósokra jellemző állandó belső „elégedetlenség” persze Johannáról is elmondható, de ez természetes, ha valaki olyan úton halad, amely az egyik tudományos felfedezéstől a másikig vezet. „Nagyon örülök, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek” – folytatja Johanna, és hozzáteszi, a ranglétrától függetlenül is elégedett, de természetesen motiválja az előrehaladás ebben a tekintetben is. Bakancslistája azonban nincs, azt mondja, a legfontosabb személyeket és az élet teljességét már megkapta ajándékba.
Johanna kutatóként igyekszik továbbadni is ezt a szellemiséget: azt üzeni a gyerekeknek, hogy ne higgyék azt, hogy dolgozni rossz és fárasztó, még akkor sem, ha néha ilyennek tűnik a felnőttek világa. „Dolgozni csak akkor kimerítő, ha olyan dolgot csinál az ember, ami nem érdekli igazán, és nincs hozzá kedve. Ha az a munkánk, ami tényleg érdekes számunkra, akkor minden nap a legizgalmasabb játékot játsszuk.”
