Helyek, terek, régiók - A COVID19 járvány terjedésének területi és társadalmi dimenziói

 

A mostani válság, a koronavírus járvány rávilágított arra, hogy az emberiségnek új fajta, új típusú válságokkal is szembe kell néznie. A legnagyobb bajban azon országok egészségügyi ellátó rendszere lehet, amik az elmúlt években vagy a 2008-as világgazdasági válságot követően a finanszírozások csökkentésével, a szükséges reformok halogatásával a teljesítő képességük határán vannak. Több ország ugyanis az egészségügyre fordított kiadások csökkentésével próbált úrrá lenni az akkori válságon: Olaszország, Görögország, Spanyolország. Ezen országok csak akkor tudják megúszni az államháztartási hiányaik ismételt jelentős megugrását, ha sikerül a karantén és a speciális tesztek drágasága mellett néhány ezer főben maximalizálni a megbetegedettek számát.

A legnagyobb kihívás azonban a globalizált világot, a világfalut érinti. Most az emberi egészségbe, kapcsolatokba, kommunikációba szól bele közvetlenül a koronavírus. Közvetett módon a jelenség a világ minden részét érintheti, még ha nem is egyformán. A világ megtanult a biztonsági kockázatokkal együtt élni 2001. szeptember 11. után. A világ megtanulta a pénzügyi kockázatok egy részét kezelni a 2008-as válság után. Ha optimisták és előre tekintőek vagyunk, most is sok mindent megtanulhatunk ebből a válságból, járványból. Olyan helyzetekkel, amilyenek eddig nem voltak. Ahogy a XIX. és XX. századi európai városépítészet ragyogó példái – Barcelona, Budapest, London, Párizs – mutatják, a járványok, a fertőző betegségek ellen a lehető legváltozatosabb eszközökkel lehet és kell védekezni, mert az egészségügy önmagában nem fogja megoldani a világjárványt. Számos példa azt mutatja, hogy olyan eszközöket kell megválogatni, amik nem a jövő nemzedékeket terhelik. Eladósodnia már az államoknak sem érdemes. Ezt most kell megoldani.

Az előadást MS Teams Live Event formájában lehet követni az alábbi linken előzetes regisztráció nélkül is: https://teams.microsoft.com/l/meetup-join/19%3ameeting_NWEwY2JlMDAtOWJkNi00ZWYwLWE0MDktYzI0YzMwMDBhYTU2%40thread.v2/0?context=%7b%22Tid%22%3a%22f8dd01b8-7276-4ace-aa9d-5767f0f4a5af%22%2c%22Oid%22%3a%22acb92dd6-32d9-44b8-95dd-6820dca890ca%22%2c%22IsBroadcastMeeting%22%3atrue%7d

Alkalmak
2020-11-27
20:30 - 22:00

Only with Hungarian knowledge

Regisztrációköteles

Élő