Magyarok a vietnámi misszióban

 

A vietnami háború lezárását és az ország békéjének a helyreállítását szándékozó egyezményt írtak alá 1973. január 27-én Párizsban. Ez az egyezmény szavatolta a Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottság felállítását, amely keretén belül Magyarország is szolgálatot teljesített vietnami háború utolsó szakaszában.

A NEFB-ben való részvételre 1972. október 19-én kérte fel a Magyar Népköztársaságot az észak-vietnami kormány, amit a Politikai Bizottság október 24-i ülésén elfogadtak, de a két ország közötti kapcsolat korábbra datálható.

A misszióban a katonák és a különböző rendvédelmi szervek tagjai (524 fő) mellett szerepeltek polgári személyek és diplomaták (112 fő) is. Ők 1973. január 27. és 1975. május 8. között 3 váltásban utaztak ki és 7 körzetben, 26 Helyi Ellenőrző csoportban, 26 Áteresztő Ellenőrző Csoportban és a központban, Saigonban teljesítettek szolgálatot.

A béketeremtő műveletekben való részvétel azonban magyar áldozatokkal is járt. 1973. április 7-én egy nemzetközi megfigyelőket szállító NEFB felségjelével ellátott helikoptert rakétatalálat ért Lao Bao közelében és a rajta utazó két magyar NEFB-tag is elhunyt.

1974-ben a harcok felerősödésével több ellenőrző csoportot is be kellett vonniuk a központba és a harmadik váltás is jószerével Saigon és körzetére szorította le a tevékenységét. 1975. április 30-án a Ho Shi Minh hadművelet záró akkordjaként elfoglalták Saigont. A magyar kontingens ott tartózkodó állományát amerikai segítséggel vonták ki és május 8-án tértek haza.

 

Alkalmak
2020-11-28
18:00 - 19:00

Only with Hungarian knowledge

Nem regisztrációköteles

Élő