Magyarságkutatás a Selyemúton: Gróf Zichy Jenő régészeti gyűjteményének kalandos története

 

Gróf Zichy Jenő a 19. század alkonyán három nagyszabású expedíciót indított a Kaukázusba, valamint Közép- és Kelet-Ázsiába, melyeknek elsődleges célja a magyarság gyökereinek kutatása volt. Nem csoda hát, hogy útjai során a régészet kiemelten fontos szerepet játszott, s mind a gróf, mind útitársai törekedtek minden korszak leleteinek minél teljesebb összegyűjtésére. A jelenleg a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményét gazdagító régészeti leletek teljes komplexitásukban a mai napig nem kerültek feldolgozásra. Vizsgálatukat, adatbázisba rendezésük a Hopp Múzeum és az orosz akadémia együttműködésének eredményeként, a Szépművészeti Múzeum intézményi hátterével kezdődhetett meg, míg a tárgyak meghatározásához szükséges kutatások az ÚNKP Bolyai+ ösztöndíj keretében az Eötvös Loránd Tudományegyetem Távol-keleti Intézetében folytak, melyek eredményei először kerülnek széles körben bemutatásra.
Előadásom során tehát a magyarság eredetét kutató tudós utazók korába invitálom a kedves érdeklődőket, s mutatom be a Zichy-gyűjtemény kalandos történetét, valamint az expedíciók régészeti vonatkozású részleteit.

Látogathatóság
Csak online , Bármikor megtekinthető
Kinek ajánljuk?
gimnazista, egyetemista, felnőtt
Tudományág
bölcsészettudomány
Programtípus
Előadás
Szereplők
Dr. Hoppál Krisztina Kinga
Szervező
Eötvös Loránd Tudományegyetem
06301443124

Only with Hungarian knowledge

Nem regisztrációköteles

Bármikor megtekinthető