Versenyzés az iskolában és a munkahelyen

 

A verseny az életünk része, legyen szó szakmai karrierünkről, vagy magánéletünkről. Már kisgyermekkorban arra vagyunk szocializálva, hogy versenyeznünk kell azért, hogy népszerűek legyünk, avagy kitűnjünk a sorból. A verseny elkísér a felnőtté válás útján és megjelenik a munkahelyünkön is. Adódik a kérdés, hogy felnőttkorban kit és hogyan érint meg a versenyszellem, és mennyire nyitott az ilyen szituációkra. Egy két éves empirikus kutatás célja az volt, hogy megvizsgálja a különböző életszakaszokban megjelenő, akár a fizikai erőnlétet, ügyességet, akár a szellemi teljesítményt elváró küzdelmek tényezői közül melyek maradnak meg, tűnnek el, vagy alakulnak át az életünk során? Tudjuk-e ezt befolyásolni, vagy a munkáltatónkkal befolyásoltatni? Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre próbálunk választ találni a Budapesti Gazdasági Egyetem interaktív elaődása során . A résztvevők a kérdőív és a beszélgetés alapján el tudják helyezni magukat, hogy mind kisgyermekkorban, mind felnőttkorban melyik csoportba tartoznak a versenynyitottság tekintetében.

Alkalmak
2020-11-27
17:00 - 17:30

Only with Hungarian knowledge

Nem regisztrációköteles

Élő