Verset mondani menő

 

Voltál már szerelmes? Csak egy kicsit? Érezted úgy, hogy most valami megváltozik, de nem találod rá és hozzá a szavakat? Voltál már szomorú? Bántott már meg valaki? Vagy éppen rosszalkodtál már egy rendeset azokkal, akiket szeretsz? És még mindig nem találod hozzá a szavakat? Pedig...a szó veszélyes fegyver és vannak azok, akiknek a szó és szavaink forgatása, újragondolása és alkotása a hivatásuk, feladatuk egy életen át. Ők a költők, az írók, akik sokszor elírták már előlünk érzelmeinket, megírták már, hogy hogyan is érdemes szeretni, látni, elesni és felkelni, harcolni, mérgesnek lenni, üvölteni, vagy éppen csendben maradni. Ők azok, főleg a szellemi társulat tagjai, akik a mankóink. Minden időben. Mert általuk és velük leszünk többek, nekik köszönhetően nem kell mindent olvasni, mindent elolvasni, csak érteni és lapozni őket, műveiket. Meg egyébként is: mennyivel trendibb úgy udvarolni, hogy közben verset mond az ember, vagy mennyivel eredetibb az, aki szitokszavak helyett klasszikussá érett költőket idéz. Takács Bence Ervin előadásában személyes példákkal mutatja be, hogy a sokszor kevésbé könnyedebb út, hogy vezethet el mindenkit egy magasabb dimenzióba az élet minden területén. Bemutatja, hogy aki ma verset mond, fejből, az nem bolond, hanem egy trendi és követendő figura. Versekre fel, a versek által!

Látogathatóság
Csak online , Bármikor megtekinthető
Kinek ajánljuk?
általános iskola - felsős, gimnazista
Tudományág
kultúra
Programtípus
Előadás
Szereplők
Takács Bence Ervin
Szervező
MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet
+36 75 505 059

Only with Hungarian knowledge

Regisztrációköteles

Bármikor megtekinthető