A NOVOFER Alapítvány idén ismét meghirdeti a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását. A Díj, melyet évente általában heten nyerhetnek el, az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő, a határainkon belül vagy kívül élő, kiemelkedő tudományos, kutatás-fejlesztési tevékenységet folytató magyar szakemberek fokozott erkölcsi elismerését szolgálja.
A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok-, a kutatással-, fejlesztéssel-,
felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények-, a kamarák-, a műszaki és természet-tudományi egyesületek-, a szakmai vagy
érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy
jelöljék (terjesszék fel) GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az
innovációt aktívan művelő magyar (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, – akik itthon, vagy
határainkon túl – a természettudományos szakterületek valamelyikén:
- kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
- jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást
hoztak létre, - megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek
megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez, - személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.
A Felterjesztési felhívás ITT érhető el.
A Részletes felterjesztési feltételek ITT érhetőek el.
A Pályázati adatlap ITT érhető el.