Mint minden évben, idén is megrendezik Európa-szerte és hazánkban is a Kutatók Éjszakáját. Magyarországon először 19 évvel ezelőtt rendezték meg az eseményt, akkor a mostani program töredékével. Azóta hagyománnyá vált, hogy szeptember utolsó péntekén (és néhány éve szombatján is) a kutatóintézetek, egyetemek, könyvtárak, levéltárak, múzeumok, hatósági laboratóriumok nyitják meg kapujukat a nagyközönség előtt.
Az Európai Unió Marie Skłodowska-Curie Akciók kezdeményezése keretében szervezett eseménysorozat célja immár huszadik alkalommal, hogy közelebb hozza a nagyközönséghez a tudományos kutatást és a kutatókat, egyben Európa-szerte támogassa a kiváló kutatási projekteket, és felkeltse a fiatalok érdeklődését a tudományos kutatói pálya iránt, valamint bemutassa a kutatók munkájának a mindennapi életre gyakorolt hatását.
Az idei rendezvény hazai meglepetése, hogy az Európai Unió két magyar pályázatot is érdemesnek tartott a támogatásra, ezért két konzorcium is szervezi a programokat, egyikük az RCISD Regionális Tudásközpont, a másik a Bay Zoltán Kutatóközpont koordinálásával. Az idei programok mind számban, mind változatosságban rekordot döntenek, hiszen 52 település 250 intézménye eddig 2600 programot jelentett be több mint 10 tudományágban.
A programokon való részvétel a már megszokott módon ingyenes, de vannak olyan események, ahol a helyszűke miatt a szervezők előzetes regisztrációhoz kötik a belépést.
A Bay Zoltán Kutatóközpont saját telephelyein túl Budapestet is kissé tudományossá varázsolja, mégpedig a Kutatók Éjszakájának délutánján és estéjén a 47-es villamos vonalán közlekedő „Tudomány expressz – A Kutatók Villamosa” különjárattal, amelyen az utazást színes kísérletekkel, izgalmas tudománytörténeti tényekkel és ismert tudományos influenszerekkel gazdagítják.
Emellett a MOHU és a KSZGYSZ közreműködésével a Bay Zoltán Kutatóközpont telephelyén számtalan izgalmas bemutató, szakmai kerekasztalok és ingyenes koncert várja a nagyközönséget a tudomány ünnepén.
A rendezvény központi honlapja a kutatokejszakaja.hu, amelyen tudományterület, helyszín, idősáv, ajánlott életkor alapján lehet programokat keresni, illetve azt is megnézhetjük, hogy a regisztrációhoz kötött programokra van-e még hely. A Hírek rovatban számos érdekesnél érdekesebb program leírása jelenik meg, segítve a választást.
Az érdeklődés fenntartására a szervezők egész évben működtetik a Kutatók Éjszakája Facebook oldalát, ahol a részt vevő intézmények által küldött érdekes tudományos híreket olvashatnak a kíváncsi látogatók (https://www.facebook.com/kutatokejszakaja).
A lassan már hagyományosnak tekinthető kémiaverseny döntőjének idén a Fasori Evangélikus Gimnázium szombaton ad otthont.
A rendezvény szervezői évek óta kerekasztal-beszélgetésen vitatnak meg egy témát szakértők és a sajtó meghívott képviselői részvételével. Idén – a találkozó európai jellegét kiemelve – az Európa Pont adott otthont az Európai Zöld Megállapodás (European Green Deal) néhány aspektusát körüljáró szakmai beszélgetésnek.
Idén, öt év kihagyás után az Ericsson Magyarország, a sajtótájékoztató házigazdája, a korábbi rendezvények egyik legnépszerűbb helyszíne ismét megnyitja kapuit a nagyközönség számára. Programjai közül a legérdekesebbek az 5G hálózatok adta lehetőségeket mutatja be és bemutatkozik az érdeklődés középpontjában álló mesterséges intelligencia is. A BME-vel és az ELTE-vel való egyetemi együttműködés mellett, itt mutatkoznak be a jövő magyar reménységei, a 33. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia díjazottjai is.
Nem maradhat el a mindig nagyon népszerű Öveges tanár úr utódai program sem, ahol egész este remélhetőleg telt ház mellett mutatják be Ericsson-díjas fizika tanárok kedvenc és látványos fizikai kísérleteiket.
További információ és interjúszervezés: [email protected]
A rendezvény megvalósításához az Európai Unió nyújt támogatást, de a látványosabb és gördülékenyebb rendezést számos magyarországi támogató is segíti, listájuk a Kutatók Éjszakája honlapján tekinthető meg.
Az Európai Unió megbízásából a Marie Skłodowska-Curie Akciók keretében két konzorcium biztosít országos szintű hátteret a magyarországi programokhoz. Az egyiknek az RCISD Regionális Tudásközpont vezetésével a Nők a Tudományban Egyesület, az Óbudai Egyetem, a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat és a Hétfa Kutatóintézet a tagjai, a másik nyertes konzorcium koordinátora a Bay Zoltán Kutatóközpont, tagja pedig a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége (KSzGySz)