A szeparációs stressz nem más, mint az a stressz, amit a kutyánk akkor él át, ha egyedül hagyjuk. Alapvetően ez az enyhe stressz normálisnak tekinthető, sőt kifejezetten kívánatos, hiszen emiatt nem rohan világgá, és motivált, hogy újra felvegye velünk a kapcsolatot, ha valamiért elválni kényszerülnénk. Azonban egyes kutyák esetében ez a stressz valamiért olyan erőssé válik, hogy már káros a kutya egészségére, és ezen túl a gazdájára is nagy terhet ró. Ilyenkor beszélünk szeparációs viselkedésproblémáról, ami Lenkei Rita, az ELTE Etológia Tanszék doktorjelöltjének egyik fő szakterülete.

„A szeparációs viselkedés az alap- és mesterszakos szakdolgozatom témája volt, de aztán az évek alatt szívügyemmé vált, alkalmazott jelentősége miatt pedig még mindig kutatom. Eredményeink ugyanis hozzájárulhatnak a szeparációs viselkedésprobléma rizikófaktorainak felderítéséhez és akár egyéni terápiás módszerek kidolgozásához is. A doktori éveimre azonban valami ennél még izgalmasabb témára, nagyobb kihívásra vágytam és így sikerült egy valóban járatlan területre tévednünk” – avat be munkájának részleteibe a fiatal tehetség, aki kiemelkedő eredményeiért a Roska Tamás Tudományos Előadás díját is elnyerte.

Ez a járatlan ösvény az önreprezentáció kérdésköre, ami azt járja körbe, hogy az állatok, jelen esetben a kutyák mit tudnak magukról. „Az állati öntudat vizsgálatának kérdése nagyon bonyolult, ezért a kutatók sokáig nem is nagyon mertek mélyebben foglalkozni vele. Az általunk kidolgozott keretrendszer lényege, hogy ezeket a tulajdonságokat is úgy tekintjük, mint bármely másikat, vagyis valamilyen módon az evolúció hozta őket létre, ha az adott fajnak épp szüksége volt rá. Például az énekesmadárnak tudnia kell, hogy hangzik a saját hangja, ha egy dalt akar megtanulni, míg egy majomnak, aki az ágak között ugrál, tisztában kell lennie a saját súlyával. Ezzel a leegyszerűsítő megközelítéssel viszont vizsgálhatóvá válik a kérdés. A kutyák ezen a téren remek modellfajnak bizonyultak, esetükben azt kutatjuk, hogy mi az, amit a saját testükről tudnak. Tudják-e, hogy mekkorák, hol férnek át, és milyen a kapcsolat testük és környezetük között.”

Rita egyik legemlékezetesebb élménye az, hogy lehetősége volt farkasokkal dolgozni. „Ez igazán gyerekkori álmom volt, nem is feltétlenül a farkas része, hanem a vadállat. De azt is nagyon szeretem, amikor a statisztikai elemzések közben kiderülnek az adott vizsgálat eredményei, azokban az órákban akár több éves munka csúcsosodik ki. A kutatásnak ez a része mindig nagyon izgalmas, azt hiszem, hogy minden ilyen alkalomra emlékszem” – meséli Rita, aki szerint a világ legnagyobb felfedezése az írás. „Egy tanárom egyszer erre a kérdésre a penicillint mondta, ami akkor nagyon tetszett, és ’ki gondolna erre, de mégis milyen igaz’ válasznak tartottam. De most mégis az írást mondanám. Az írásnak köszönhető, hogy nem kell mindenre rájönni újra és újra a következő generációnak, hanem felhalmozódhat a tudás, és elég csak elolvasni például azt is, hogy hogyan készül a penicillin.”

„Édesapám alig egy éve hunyt el, így példaképként nem tudok másra gondolni. Rendkívüli intellektus volt, mindig gondolkodásra és a dolgok megértésére sarkalt. Neki köszönhetem, hogy így tekintek a világra. Azt mondták rá, hogy fordítva csavarodik az agya, szerintem az enyém is. Csodálatos meglátásai voltak, gyakran egészen más szemszögből volt képes tekinteni a dolgokra, mint a legtöbb ember” – emlékszik vissza Rita.

Mint meséli, általában közép- és hosszútávú tervei vannak, 2-3 évesek, azok ugyanis olyanok, amik belátható célok és jól tudják őt motiválni a mindennapi teendői során. „Most épp ilyen sincs nagyon, hiszen a 10 hónapos leányzómat terelgetem, és próbálok beleolvadni az anya szerepe. Nem igazán megy, csak idén négy publikációm állt össze és épp a napokban adtam le a disszertációmat is” – teszi hozzá a fiatal kutató, aki munkája kapcsán nehezen tud kijelölni egy végső nagy célt, ami igazán boldoggá tenné. „A Nobel-díjról lemondtam azzal a lendülettel, hogy nem genetikus vagy biokémikus lettem és nem is a rák gyógyszerét kutatom, szóval nehéz lenne egy amolyan végpontot megállapítani. Azt csinálom, amit szeretek, és ez nekem nagyon sokat számít.”

A Kutatók Éjszakája 2018-ban elindított egy kezdeményezést, a Brain Star rovatot. Az interjúsorozat célja a sokszínű kutatói hivatás bemutatása, a kutatói és fejlesztői munka vonzóvá tétele a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.