Sajtóanyagokhoz

Kötelező és ajánlott szöveg partnereknek:

A Kutatók Éjszakájáról

Az Európa-szerte megrendezett Kutatók Éjszakája hagyományosan minden év szeptember utolsó péntekén várja a tudomány iránt érdeklődőket. 2018-tól a rendezvény már kétnapos: péntek délutántól szombat estig mutatjuk be a tudomány fontosságát és a kutatói életpálya színességét látványos, interaktív, sokszínű programjainkkal. 2020-ban a rendezvényt kezdeményező és részben finanszírozó Európai Bizottság illetékesei a járvány miatt úgy döntöttek, hogy a megszokott szeptember végi időpont helyett egész Európában november 27-én és 28-án rendezik meg a programokat.  
A koronavírus járvány is demonstrálja a tudomány fontosságát világunk jövőjének alakítása során. A kutatás-fejlesztés és az innováció; az új, tudásintenzív termékek előállítása Európa jövőbeli versenyképességének a záloga. Különösen igaz ez a járványt követő időszak gazdasági megújulására. Éppen ezért kiemelt fontosságú a kutató bemutatása a társadalomnak és a fiatalok figyelmének felhívása a kutatói és fejlesztői karrier lehetőségére.

Az első Kutatók Éjszakáján még csak néhány intézmény nyitotta meg kapuit, és szervezett érdekes programokat, tavaly viszont már közel 50 magyarországi település 200-nál több helyszínén 2500 program várta a sok tízezer érdeklődőt. Európa-szerte közel félezer városban több mint egymillióan vettek részt a tudomány ünnepén.

A szervezőkről

Az EU pályázatot ismét az RCISD Regionális Tudásközpont által vezetett konzorcium nyerte meg, amelynek tagja a Nők a Tudományban Egyesület, az Óbudai Egyetem, a Hétfa Kutatóintézet és a TIT Tudományos Ismeretterjesztő Társulat. Hagyományosan az Ericsson Magyarország Kft. számos esemény szervezője és az egyik legnagyobb külső támogató. Rajta kívül több száz helyszínen várják majd a látogatókat: kutatóintézetek, laborok, egyetemek, iskolák, múzeumok, innovatív vállalkozások és számos további partnerünk nyitják meg kapuikat, hogy a látogatók betekintést nyerhessenek a tudomány varázslatos világába.

A múlt

Magyarországon a kezdetektől, 2005 óta minden évben megújuló programokkal és egyre több helyen, több partnerrel várjuk az érdeklődőket. A részletes magyarországi történésekről itt olvashat többet: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kutat%C3%B3k_%C3%89jszak%C3%A1ja

Kinek érdekes?

Mindenkinek! 🙂 Bár a kezdeményezés elsősorban a kutatói pálya népszerűsítését szolgálja, ezért leginkább a tizen- és huszonévesekre számít, a programok vonzók és elég érdekesek ahhoz, hogy a kisgyerekektől a legidősebbekig mindenki megtalálja a számára izgalmas eseményeket. 

Korábbi sajtóközleményeink

Idén novemberben lesz a Kutatók Éjszakája!

A rendezvényt kezdeményező és részben finanszírozó Európai Unió a járvány miatt úgy
döntött, hogy idén a Kutatók Éjszakáját a megszokott szeptember végi időpont helyett egész
Európában november 27-én és 28-án rendezzék meg.
Az elmúlt több mint tíz évben megszokhattuk, hogy szeptember utolsó péntekjén Európa-szerte
érdeklődők százezrei népesítik be a kutatóintézeteket, egyetemeket, könyvtárakat és
múzeumokat, hogy a kutatók munkájával, a tudományos kutatás titokzatosnak tűnő világával
ismerkedjenek. A hazánkban is egyre népszerűbb eseményt minden évben nagyobb számú
látogató élvezi, és egyre több intézmény nyitja meg kapuit egy délutánra és estére.
Idén, az Európai Bizottság döntése alapján – az egész Európát sújtó járvány miatt – a
hagyományoktól eltérve, november 27-re és 28-ra hirdették meg az eseménysorozatot.
A rendezés jogát nyertes pályázóként immár sokadszor az RCISD Regionális Tudásközpont által
vezetett konzorcium kapta meg, amelynek tagja a Nők a Tudományban Egyesület, a TIT
Tudományos Ismeretterjesztő Társulat, az Óbudai Egyetem és a Hétfa Kutató Intézet.
Hagyományosan az Ericsson Magyarország Kft. számos esemény szervezője és az egyik
legnagyobb külső támogató. Rajta kívül több száz helyszínen várják majd a látogatókat.
A szervezők remélik, hogy a késő őszi időpontig a járványveszély elmúlik, és az összes tervezett
rendezvény megtarthatóvá válik. Amennyiben mégse, már dolgoznak azokon a terveken, hogy a
lehető legtöbb esemény követhető legyen a világhálón.

Partnertámogatás

Grosschmid Péter
sajtókapcsolati referens

+36 20 222 28 89
peter.grosschmid@rcisd.eu

Márk Marcell Ádám
kommunikációs kampánymenedzser

+36 20 590 99 50
marcell.mark@gmail.com

Dávid Margit
projektfelelős

+36 20 255 56 43
margit.david@rcisd.eu

Kardon Béla
koordinátor


kutatokejszakaja@rcisd.eu